Duhamelt helyre tették

Szerző: Mrs. Figyelő Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

A PokerStars profi csapatának tagja lett a fiatal pókeres, aki igyekszik kamatoztatni a bajnoki címével járó előnyöket.

Néhány perccel azután, hogy Duhamel megnyerte a 2010-es WSOP főversenyét, a Rio kaszinó előterében máris újságírók, bloggerek és tévések hada várta az új világbajnokot.

A PokerStars Team, a nemzetközi terem profi csapata megalapítása óta szemeli ki a WSOP főverseny-győzteseket, így várható volt, hogy Duhamel "megszerzéséért" is harcolni fognak. A legutóbbi nyolc világbajnok közül jelenleg öt a csapat igazolt játékosa.

 


Duhamelt is logóval látták el


A 23 éves Duhamel a WSOP mezőnyében is fiatalnak mondható, bár korábban sem számított ismeretlen játékosnak, a főverseny után került a legnagyobb a pókersztárok sorába. Jól jelzi ezt, hogy 9 millió dollár felettire becsült össznyereményéből 8,9 millió származik a 2010-es WSOP főversenyről.

A csapattaggá válás hírére szerényen és bölcsen reagált: "A világ legnagyobb versenyein szeretnék indulni. Minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy újabb nagy sikert érjek el." - mondta.

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mrs. Figyelő Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás