Statisztikaliag melyik pókeres Phil erősebb?

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

A világ két legeredményesebb játékosának dicsőségfalát összehasonlítva kiderül, jobb-e még Hellmuth valamiben Iveynál, és, ha igen, meddig. Statisztika és elemzés.

Hellmuth néhány hónapja kijelentette, Ivey egészen addig nem dönti meg karkötős rekordját, míg aktívan versenyez. "Egyszer talán leelőz, de addigra legalább 18-nál járok majd. A harc itt már azért folyik, ki éri el először a húszat." - nyilatkozta ezután a 2007 óta egyébként nyeretlen, 11-szeres bajnok.


Hellmuth és Ivey, a világ legeredményesebb versenyjátékosai


Ekkor a pókersajtó és a játékosok egyik fele legyintett, a másik pedig kételkedve kommentálta Phil kijelentését. De vajon ennyire biztos, hogy a PokerBrat csak a levegőbe beszélt? Nem csak arról van szó, hogy Hellmuth túl könnyű célpont?

Donnie Peters ötletéből kiindulva, megvizsgáltuk, mi olvasható ki a két legendás játékos eddigi eredményeiből, hogy milyen területen, melyikük ért el többet, és hogy karrierjük milyen tendenciákat mutat. Beszéljenek a számok!



Versenyprofit

Ez a legegyszerűbb mérőszám, bár már most meg kell említenünk, Hellmuth 12 év előnnyel indul e téren. Igaz ugyanakkor az is, hogy Ivey karrierje nagy része a pókerrobbanást követő időszakra, a játék aranykorára tehető.

A PokerBrat persze éppúgy gyűjtögetett ez idő alatt, így a hendikep még mindig Ivey-nak járna, erre azonban nincs szüksége, 13,642,275 dolláros összprofitjával a 12 év különbség ellenére is vezet a 11,440,927 dollárt összepókerező Hellmuth előtt.



Világbajnoki karkötők

Ebben természetesen Hellmuth a nyerő, 11 braceletével Johnny Chan és Doyle Brunson előtt tartja a rekordot, míg Ivey 8 világbajnoki címmel büszkélkedhet.



Világbajnoki mezőnyátlag

Érdemes azonban egyéb számokat is megvizsgálnunk, mint a karkötők számát. Hellmuth átlagosan 488 fős mezőnyben szerezte meg a 11 elsőséget, míg Ivey mindössze 220 indulót utasított maga mögé egy-egy győzelme alkalmával.

Ennek fő oka, hogy míg a PokerBrat kizárólag a nagyobb közönséget vonzó holdem tornákon volt sikeres, addig a másik Phil szinte valamennyi fegyvernemben diadalmaskodni tudott. 

A nem holdem játékok persze jellemzőbben erősebb mezőnnyel indulnak, de azt is leszögezhetjük, hogy ezek nem limit nélküli variációk, így Hellmuthnak kétségtelenül több kockázatos és inkább a szerencsére alapuló helyzetet kellett már túlélnie a 11 cím behúzásához.



Világbajnoki győzelmi ráta

Ivey 2000-ben szerezte első karkötőjét, és 2010-ig hét továbbit kaparintott meg, Hellmuth ezzel szemben 1989 óta jutott 11-ig, vagyis míg Ivey 0,73-as éves átlaggal dolgozik, addig a rekordtartó 0,5-es trendet mutat, vagyis Hellmuth két évente visz haza aranyat.



Világbajnoki döntő asztalok

Itt Hellmuth jár az élen 42 final table-jével, fiatalabb kollégája ugyanis "csak" 22 döntőt tud felmutatni. (Ez az adat egyébként 79, illetve 42 fizetős hellyel párosul.)

Ugyanakkor Ivey védelmében megint elmondható a 12 évnyi különbség, és az egészen elképesztő konverzió. Míg ugyanis a PokerBrat a finálék 26,8 százalékát váltja karkötőre, addig Ivey ritkán távozik üres kézzel, az esetek 36,4 százalékában győztesként kel fel az asztaltól.

H: Golfoznál Tiger Woods ellen, ha lenne rá lehetőséged?
I: Most biztosan nem, annyira béna vagyok, inkább nem is állnék ki.
H: De miért nem!? Velem is leülsz holdemet játszani.




Főverseny helyezések

WSOP Main Event címmel egyedül Hellmuth büszkélkedhet, ami kétség kívül a pókertörténelem egyik leghíresebb győzelme is egyben, hiszen 1989-ben Johnny Chan zsinórban háromszor nyerhette volna meg a főversenyt, ha nem tartanak ki a heads upban az akkor 24 éves Phil kilencesei, és akkor most ő tartaná a rekordot is. Hellmuth ezen kívül egyszer, 2001-ben ért döntő asztalra.

Ivey Main Event mérlege ettől függetlenül vitathatatlanul erősebb a bajnokénál. Hetedik helye alkalmával 6488 játékoson gázolt át, míg Hellmuth 178 fős mezőnyben ért célba. Ivey ráadásul 7 éven belül négyszer végzett a legjobb 25-ben (2002-ben 23., 2003-ban 10., 2005-ben 20., 2009-ben 7.) a Main Event történetében, aminél - tekintettel az indulók számára - aligha lehet erősebb rekordot felmutatni.



World Poker Tour helyezések

A WSOP után talán a WPT tornái jelentik a legnagyobb kihívást a versenyjátékosoknak. Itt Hellmuth 13 fizetős helyet, és 4 döntő asztalt tud felmutatni, címet egyelőre nem. Ivey ezzel szemben 12 fizetős hellyel és 9 final table-lel büszkélkedhet.

Nem tévedés, ha Phil Ivey WPT-n beér a pénzbe, 75 százalékban a legjobb 6 játékos között végez! Érdekes, hogy a befejezés itt már sokkal nehezebben megy számára, mint a WSOP-ken, a 9 szereplésből mindössze egyszer vihetett haza karkötőt.



Készpénzes játék

Ez a terület nem szorul különösebb méricskélésre, nehéz ugyanis a nyereség pontos megítélése. Egy biztos, Ivey hosszú évek óta a Big Game legrettegettebb és legsikeresebb játékosa, aki karrierje óta nem könyvelt el vesztő évet a készpénzes asztalokon. Előnye bőven dollártízmilliókban mérhető, és akkor még lehet, hogy óvatosan tippeltünk.



Online póker

Akárcsak a cash game esetében, itt is Ivey szereplését kell csak értékelnünk. Hellmuth mutatóban ül csak gép elő, hogy az UltimateBet promócióiban képviselje kenyéradóit. Ivey ezzel szemben stabilan veri a Full Tilt Poker legnagyobb tétű játékait.



Összegzés

Összességében elmondhatjuk, hogy mindkét játékos zseniális eredményekkel büszkélkedhet, de Hellmuth előnye a számok alapján kimerül a több WSOP karkötőben és a fizetős helyek számában.

Ivey versenyeken is több pénzt gyűjtött, több játékban érdekelt, és több pókernemet is kiválóan játszik, győzelmi rátáját elnézve pedig nem sok esélyt látunk rá, hogy Hellmuth megvédje elsőbbségét az elkövetkezendő 10 évben. Így - legyen bármilyen tiszteletre méltó is a PokerBrat pályafutása - könnyen lehet, hogy utolsó, még megmaradt rekordját is elveszíti. Phil Ivey ott lesz, amikor ez megtörténik.


DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás