Hansen győzött, és megvannak a döntősök

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Gus Hansen törött lábbal nyerte első karkötőjét, Phil Ivey és Isildur a főverseny legjobb 20 játékosa között búcsúztak. Ma eldől ki nyeri a WSOPE-t.

Utolsó felvonásához érkezett a póker-világbajnokság európai versenysorozata. Az 5-ből 4 karkötő már gazdára talált és már a főversenyből is csak két nap maradt hátra.


Hansen 14 éve vár az elsőre



A hétvége legjobban várt eseménye, az előre be nem tervezett Gus Hansen, Jim Collopy összecsapás volt, amire három napos kényszerpihenő után kerülhetett csak sor.

A törött lábbal is Londonba látogató Hansen és ellenfele ugyanis nem bírtak egymással a 10 ezer dolláros High Roller Heads Up torna döntő párbajában, így jó 12 órányi játék után, a meccs 1-1-ről, jókora kihagyás után folytatódott.

Hansen rosszul kezdte a heads up-ot, hamar hátrányba került, majd egy jókora cooler után duplázott. Collopy slowplayelte drilljét a flopon, Gusnak pedig fullra javult a riveren. Az eredetileg 103 indulóval startoló tornát végül a dán profi nyerte, aki 94 millió forinttal és élete első karkötőjével gazdagodott.

"1996 óta indulok a WSOP-ken, nagyon kellett már, hogy behúzzak egy braceletet. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy éppen egy heads up tornán fog sikerülni, de nem panaszkodom. Az első körökben elég jól jöttek a lapok, mikor Phil Ivey ellen sorsoltak össze, többször kellett a szerencse, hogy játékban maradjak. Nagyon örülök, hogy végre összejött valami." - nyilatkozta az 50 legszexibb férfi közé is beválasztott pókersztár.


Ivey 2002-ben 23., 2003-ban 10., 2005-ben 20., 2009-ben 7. helyen végzett és ezúttal ismét a legjobb 22-ben világbajnoki főversenyen.



A World Series of Poker Europe Main Event-jén eközben még tovább zsugorodott a mezőny. A 3. napot 66 játékos kezdte, és a névsort olvasva szinte kizárólag régi, jól ismert nevekkel találkozhattunk.

Barny Boatman, Phil Ivey, Hoyt Corkins, Nicolas Levi és az Isildurnak tartott Viktor Blom is végig az élbolyban maradtak (bár az online zseni óriási swingekkel játszott), és a nap végére is megőrizték vezető helyüket.

A szinte minden tornán pénzben végző, skandináv óriás, Jani Sonitula és Rolan De Wolfe, valamint a tavaly karkötőt duplázó Greg Mueller a sereghajtók.

Daniel Negreanu még a nap közepén esett ki, így az ő rekorddöntési reményei (három WSOPE ME döntő asztal egymás után) elszálltak, szereplése így is figyelemre méltó.

Említést érdemel még a jelenleg 3. helyen álló Andrew Pantling, aki a WSOPE első hold'em eventjén is sokáig az elsők között lavírozott. A final table-t is chip leaderként kezdő fiatal, végül csak Phil Laak tudta maga mögé utasítani, de ki tudja, talán ezúttal még az ezüstéremnél is tovább jut.


Viktor Blom (Isildur) a torna egyik legfélelmetesebb játékosa

A buborék egyébként 36 embernél pukkadt, minimum 6,8 millió forintos díjat ígérve a versenyben maradt szerencséseknek. A nap utolsó kiesője Barry Greenstein volt. A holnapi és azutáni napon már csak 22-en folytatják a harcot, az első helyezettnek járó, mintegy 270 millió forintért.

A zsetonállások:

Ronald Lee: 947,000
David Peters: 829,000
Andrew Pantling: 821,000
Daniel Steinberg: 768,000
Viktor Blom: 705,000
Phil Ivey: 657,000
Hoyt Corkins: 566,000
Nicolas Levi: 515,000
Bojan Gledovic: 500,000
Arnaud Mattern: 468,000
James Bord: 445,000
Clint Coffee: 438,000
Fabrizio Baldassari: 382,000
Barny Boatman: 379,000
Marc Inizan: 356,000
Dan Fleyshman: 336,000
Thomas Bichon: 308,000
Anthony Newman: 280,000
Brian Powell: 264,000
Jani Sointula: 181,000
Greg Mueller: 151,000
Roland de Wolfe: 113,000


Update

Végül egyik esélyes sem jutott a döntő asztalra. Phil Ivey 19-ként, ász-tízzel esett ki ász-király ellen, Isildur pedig először gyengén callolt egy óriási kasszában ászok ellen, majd coinflipet veszített, és 16-ként távozott.

A nap legjobban szereplő játékosa, a short stackből a millió felettiek táborába kapaszkodó Roland de Wolfe. Holnap kiderül, mennyire segít a Full Tilt red projának a hazai pálya.

A döntő asztal és a zsetonállások:

Dan Fleyshman: 1,946,000
Ronald Lee: 1,899,000
Danny Steinberg: 1,520,000
Roland de Wolfe: 1,377,000
James Bord: 1,331,000
Brian Powell: 842,000
Fabrizio Baldassari: 677,000
Nicolas Levi: 428,000
Marc Inizan: 349,000

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Hozzászólások - 1 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 1 hozzászólás

Domino 99 2017. július 08. szombat, 13:44

The information is very useful and useful, awaited your next article

Domino 99
Bandarq Online
Agen poker online
Agen poker terbaik