Czuczor Márton 11. Portugáliában

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Czuczor Márton éppen csak lemaradva a döntő asztalról, a 11. helyen búcsúzott a Vilamoura-i EPT-n. 5,8 milliót nyert.

Tóth Ricsivel pénteken még pontoztuk az első magyarországi pókeres szépségversenyen, Luigi pedig barátnőjéért szorított, hétvégén azonban már mindkét játékos az idei EPT-sorozat portugál állomására készült.


A portugál EPT-n idén sem lehetett filmezni vagy fényképezni a kaszinóban


A 7. szezon második felvonásán a két igazolt profin kívül több hazai versenyjátékos is szerencsét próbált, és, mint azt mostanában megszokhattuk, szépen vették a torna első napjait.



1. napok


Az 5000 eurós verseny 1/A napjáról hárman, Németh "Probirs" András, Szilágyi Gyula, és Tóth János, a vasárnapi 1/B fordulóról pedig még hárman, Czuczor Márton és a már említett Tóth Richárd valamint Kwaysser Valdemár "Luigi" Ákos léptek tovább.

A 384 fővel induló tornán még 221-en vannak versenyben, vagyis a neheze még bőven hátra van. Reméljük a hat magyar játékosból többeknek is szoríthatunk majd a harmadik napon! Az EPT Vilamoura-i, portugál fordulója szeptember 2-ig tart.

Zsetonállások, és helyezések:

1/A nap
24. Németh "Probirs" András - 73,700
25. Szilágyi Gyula - 73,300
62. Tóth János - 37,100     

1/B nap
32. Czuczor Márton - 68,100     
42. Tóth Richárd - 51,900     
70. Kwaysser Valdemár "Luigi" Ákos - 38,800     



2. nap


Már csak 69-en vannak versenyben a Vilamoura-i EPT-n, a mezőnyt Brandon Cantu vezeti fél milliós stackjével.

A 6 magyar közül 4-en is továbbjutottak a 3. napra, Ricsi és Luigi azonban búcsúzni kényszerültek.

A zsetonállások:
Tóth János - 285,000
Szilágyi Gyula - 164,000
Czuczor Márton - 162,000
Németh "Probirs" András - 95,000


3. nap


Mind a négy magyar játékos eljutott a legjobb 56 közé, ahonnan már biztos profittal távozhattak.


Czuczor Márton

Az eddigi kiesők helyezései és nyereményeik:

41. Német "Probirs" András - 7822 euró
34. Szilágyi Gyula - 8381 euró
25. Tóth János - 9312 euró

A negyedik napra már csak 24 versenyző jutott tovább, köztük az utolsó hazai játékos, Czuczor Márton is, aki jelenleg 440 000-es stackjével a 13. helyen áll.  A holnapi nap ültetése:

1-es asztal
Tom Johansen (521,000)
Eliran Argelazi (202,000)
Konsta Vesterinen (284,000)
Kevin O'Donnell (196,000)
Czuczor Márton (440,000)
Robert Cezarescu (457,000)
Marco Leonzio (778,000)
Dmitry Gromov (315,000)

2-es asztal
Jason Lee (600,000)
Carolyn Gray (103,000)
Sam Trickett (712,000)
Sergio Coutinho (635,000)
Frederick Jensen (301,000)
Filipa Cerqueira (227,000)
Grzegorz Cichocki (333,000)
Teddy Sheringham (381,000)

3-as asztal
Toby Lewis (396,000)
Fabrizio Ascari (485,000)
Claudio Cecchi (168,000)
Martin Jacobson (1,362,000)
Rob Hollink (696,000)
Erik Van Den Berg (554,000)
Nicolo Calia (609,000)
Guillermo Garcia (766,000)


4. nap


Czuczor átlag körüli zsetonnal vágott neki az EPT 4. napjának, és még 11 embernél is játszhatónak tűnt fél millió körüli stack-je. Mégis a 2 asztalos, short handed ültetés miatt aktív és agresszív játékra kényszerült

Sam Trickett 40 ezres emelésére 112 ezerig hívott vissza, amire a brit all-innel válaszolt. Egy 6 fős asztalon Czuczor -e egyértelmű megadó ebben a szituációban, hiszen ellenfele tágabb range miatt elég gyakran kerül majd coinflip-be, ahhoz, hogy kecsegtető elvárt értékkel számolhasson.

Tricket valóban -t mutatott, a board azonban őt segítette: .

Czuczor a 11. helyen, 20 468 euróval, vagyis nagyjából 5,8 millió forinttal gazdagabban távozott. Gratulálunk!




DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Korábbi cikkek

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás