Tiffany Michelle és Maria Ho zsákolna

Szerző: Radics M. Péter Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

A Harlem Globetrotters csapatával turnézik a két pókersztár, akik a világjáró tévésorozatban szerepeltek.

Az atletikus kosárlabdát színpadi elemekkel vegyítő, a közönség aktivitására építő, a pályák Houdinijaiként aposztrofált csapat az 1920-as években csak másodhegedűs lehetett a szintén csak fekete játékosokból álló New York Renaissance Five (ismertebb nevén New York Rens) mellett.


Összeszokott páros

Mégis, hamarosan a Globetrotters lett az, amely nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ egyik legismertebb szórakoztató vándorcsapatává vált. (A csapat történetéről kitűnő összeállítást közölt egy történelmi magazin)

Két csinos pókeressel, Tiffany Michelle-lel és Maria Hóval indult tavaly év végén az Amazing Race világvetélkedő új évada.

A két pókeres lány alkotta csapat aztán felülteljesítette az elvárásokat, sokáig eljutottak. A -számukra végső - november elején sugárzott epizódban a játékosok Dubajból utaztak Amszterdamba.

Az elutazás előtt Tiffany Michelle még azt mondta: "Nagyon király, hogy eddig második helyezettek vagyunk, de éppen a pókerből tudjuk, hogy nem szabad elkényelmesedni, és olyasmikbe belemenni, amiből rosszul jöhetünk ki".

Az egyik feladatot utolsóként fejezték be, és utolsóként értek volna célba, ezért fel kellett adniuk a küzdelmet. 


Két lány a kosarasok közt

A páros a jelek szerint összenőtt. A posztó mellett "Hot Chips"-nek becézett Tiffany Michelle és 2007-es WSOP főversenyén 38. helyen végzett (a legjobb női eredményt elérő) Maria Ho továbbra is közösen népszerűsítik a tévéműsort, valamint egymást és pókeres karrierjüket.

Látványos, szórakoztató, bár talán kissé értelmetlen kosárlabda bemutatójukban a Harlem Globetrotters fogadta be őket. Az eredmény a Rawvegas.tv riportjában látható.
 

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Radics M. Péter Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás