Tiffany Michelle balosabb mint Brunson?

Szerző: Radics M. Péter Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Az amerikai egészségügyi reform annyira foglalkoztatja az ottani közvéleményt, hogy minden hétre jut pókersztár is, aki véleményt nyilvánít.

Egy évvel hivatalba lépése után Barack Obama népszerűsége jelentősen visszaesett. A hangulat részben azért fordulhatott Obama ellen, mert az amerikai társadalmat és politikát megosztotta az egészségügyi reformterv.


Tiffany Michelle hazai pályán

A konzervatív érzelműek attól félnek, hogy az egész lakosságra kiterjesztett szolgáltatás azonnali minőségi romlást hoz. A demokraták balszárnya viszont csalódott Obamában, amiért a radikális reformterv egyre több pontját áldozta fel csak azért, hogy - legalább egy kompromisszumos - törvény megszülethessen.

A reformterv annyira foglalkoztatja a közvéleményt, hogy még az egyébként főleg saját bizniszükkel törődő pókersztárok is rendre állást foglalnak ebben a politikai kérdésben.

A póker nagy öregjének számító Doyle Brunson nemrég Twitter-oldalán bírálta Barack Obamát.

"A demokraták szerint időt kell adni Obamának. A republikánusok egyetértenek: legalább 25 év elég lenne neki" - az inkább otromba, mint szellemes vicc sokakban megütközést keltett.

A fiatalabb pókersztárok nemzedékének egyik híres női képviselője, Tiffany Michelle nemrég a Fox Business Network egyik műsorának vendége volt.

A több kérdésben a republikánusokat támogató hírcsatorna műsorában, Neil Cavuto riporter keresett pókeres párhuzamokat Obama-politikájához.

"Általában tudod, hogy jó kezed van-e, vagy gyengébb, és hogy azzal hogyan is kéne manőverezni, hogy kihasználd az ellenfél gyengeségeit."


Michelle szakért a Fox Business Networkön
(link)


A riporter nem is volt rest párhuzamot vonni: "Az elnök kezében gyenge lapok vannak, és továbbra is próbál erőből játszani. Ebből nem sok jó sülhet ki" - vonja le a következtetést.

A műsorban Tiffany Michelle érezhetően bírálja Obama-politikáját, de sokkal visszafogottabb mint Doyle Brunson fent említett kommentje, tulajdonképpen megmarad pókeres alapigazságok felelevenítésénél.

Michelle részvételét a műsorban így is sokan bírálták, mondván hogy asszisztált egy politikai támadáshoz az elnök ellen, de stílusa (és mondanivalója tartalma is) nyilvánvalóan "vonalon belül marad". Pláne Brunson viccelődésével összevetve…
 

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Radics M. Péter Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket: Szavazat (3.67)

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás