Németh a 24., déltől élő a döntőről

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Három magyar közel 13 milliót hozott el az EPT Deauville-i állomásáról. Hétfőn déltől élőben nézhető a döntő asztal.

Összesen 768 versenyző indult az EPT Deauville-i állomásán, a hat magyar játékosból pedig hárman is eljutottak a harmadik napra, és a torna fizetős helyeire. Stumpf Andrást a 2007-es H.O.R.S.E világbajnok, Freddy Deeb búcsúztatta a 43. helyen, aki így 3,7 millió forinttal (13 600 euró) gazdagabban távozott.

 


Az EPT Deauville helyszíne



Juhász Benjamin  hiába kezdte a napot előkelő pozícióból, ő volt a magyar különítmény következő kiesője, 4 millió forintot (14 700 euró) nyert.

Végül csak az Amszterdamban már bizonyító Németh "Probirs" András maradt versenyben, aki időközben jócskán megszedte magát.

Először a hiperagresszív olasz Dario Minieri-t búcsúztatta, majd egy preflop emelés-visszaemelés-visszaemelést követően bízott readjében és 5-bet all-int jelentett, mindössze -vel. Igaza lett, ellenfele dobott, ő pedig több, mint 2 millió zsetonkészlettel várhatta a folytatást.

Sajnos a nap vége már nem sikerült ilyen jól, András több hasonló szituációban futott hatalmas kezekbe, és húzói sem jöttek be, így végül 694 000-es stackkel mehetett aludni.

A negyedik nap mindössze 24 fős mezőnyében olyan nevek maradtak, mint a WPT Év Játékosa, Bertrand "Elky" Grospellier, a 2008-as világbajnok, Peter Eastgate, vagy a már említett 2007-es H.O.R.S.E vébé, döntő párbajának két résztvevője: Freddy Deeb és Bruno Fitussi.

A nap első említésre méltó leosztása sajnos szerencsétlenül alakult Németh számára. Khier Rezaik emelésére jelentett all-int ász-királlyal, amit a mögötte ülő Mike "Timex" McDonald némi gondolkodás után, bubikkal tartott.

Az ászos flopon úgy tűnt, András nyeri a coinflipet, ám a turnön feltűnő bubi után, Probirs nem tudta túlhúzni ellenfelét. Németh így a 24. helyen, 5 milliós (18 400 euró) nyereménnyel távozott.



Döntő hétfőn 12:00-tól élőben

Bár nem lesz magyar játékos az EPT utolsó napján, a hétfői döntő még így is igen izgalmasnak ígérkezik. Több az utóbbi időben szép eredményeket elérő huszonéves játékos, és a 2008-as WSOP Main Event győztese, Peter Eastgate is a final table-ig jutott, amit a Deluxe Pókeren is nézhető PokerStars Tv jóvoltából, 12:00-tól élőben is követhetünk.



EPT beharangozó



A döntő asztal játékosai és zsetonkészleteik:

Teodor Caraba: 6,915,000 zseton
Jake “neverbluff67" Cody: 4,650,000 zseton
Stephane Albertini: 3,555,000 zseton
Craig “HU4ROLLZ" Bergeron: 3,135,000 zseton
Mike “Timex" McDonald: 1,815,000 zseton
Michael "Fratton" Fratty: 1,595,000 zseton
Claudiu Secara: 795,000 zseton
Peter Eastgate: 695,000 zseton

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket:

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás