Online játékos a Pókermilliomos dötőjében

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Marjai hiába volt szerencsés, passzív játéka végül meghozta a várható korai kiesést. Szabó Gergő egyetlen leosztásban búcsúztatta Nemest és Nánásit.

Legutóbbi elemzésünkben félidőben hagytuk ott az Unibet Pókermilliomos harmadik selejtezőjét. Akkor megállapítottuk, a versenyben maradt két híresség jóval passzívabb a kelleténél, és valamelyik online kvalifikált könnyű továbbjutására számítottunk.



A hatodik adás kezdetére már 500/1000-nél jártak a vakok, Marjai Judit 19 800-al, Nánási Pál, 23 800-al, Nemes András 39 300-al, míg Szabó Gergő az utolsó leosztásban elszenvedett pofon után, 37 100-al várta a folytatást.

Marjai ugyan még 10 feletti M számmal kezdte a 48. leosztást, úgy tűnt ő maga is érzi, hogy két csapnivalóan megjátszott dáma párát követően, ideje lenne nagyobb sebességre kapcsolnia. A lapok szerencsére kegyesek voltak hozzá, egyszer -ére érkezett flop Szabó Gergő király magasa ellen, majd Nemes András lapjait dominálta.

A fiatal pókeres első beszélőből hívott -el 3000-ig, amit Judit -vel, megkérdőjelezhető módon csak megadott. Bár kockázatosan és passzívan játszotta meg kezét, a flop ezúttal sem büntette érte, érkezett. Marjai az online kvalifikált 3500-as folytatólagos emelését, és a turnre ellőtt félblöff-szerű 6500-as második hívását is tartotta. A jelentéktelen -es riveren Nemes feladta a harcot, Judit pedig nem tudta rászánni magát a valuebetre. Kopogás után az ex-modell 48 000-el az első helyre ugrott.

A 70. leosztásban András és Judit ismét egymásba akadtak, Nemes osztóból meghívott -jére a -al ülő Marjai viszonylag passzíva, csak megadással válaszolt. Komoly kasszát és akciót ígérő flop érkezett; a láttán mindkét játékos joggal érezhette csábítónak esélyeit. Nemes András továbbhívta legerősebb flössesélyét, Judit pedig szokásához hűen nem kíváncsiskodott, csak középre tette a zsetonokat.

A turnön érkező -vel Nemes keze verhetetlenné alakult, kifizetősre méretezett, apró hívása nem ébresztett gyanakvást Juditban, aki a rivert követően is Andrással tartott, bár csak egy blöfföt tudott megverni. Nemes 43 600-as kasszával gazdagodott, mindössze 12 100-at hagyva ellenfelének.

Judit egészen a 79. leosztásig várta a megfelelő alkalmat, ott érthetetlen okból -al kiegészítette a vakot, majd elfogadta Nánási Pál -el bemondott all-injét. A asztalon a fotóművész két párja diadalmaskodott. Ha hihetünk a kieső szalonban elhangzottaknak, Marjai Judit utolsó pókerleosztását láthattuk, mivel inkább csak a zsetonok nyerték el tetszését.

Az este egyik kulcspartija a 81. leosztásban következett, mikor az osztópozícióban ülő Nánási Pál -el a lehető legrosszabb megoldást választotta, csak kiegészített. A -vel ülő Szabó Gergő lecsapott a látszólagos gyengeségre és 30 900-ával azonnal all-int mondott. Nánási megadta ellenfele hívását, majd a boardot látva szerencsétlenségén kesergett.Meggyengülését elsősorban persze nem az osztónak, hanem tévesen kalkulált flop előtti játékának köszönheti.



A versenyzőknek rögtön a következő leosztásban sikerült pontot tenniük a selejtező végére, a lapok igazából önmagukat játszották. Nemes András osztóból próbálta elrabolni a vakokat -el, szerencsétlenségére azonban két óriási kézbe futott, Szabó Gergő -al, Nánási Pál -al tartott.

A hármas all-inből a asztalon Szabó Gergő került ki győztesen. A 82. leosztásban kiejtett két ellenfél mellett, párbaj nélkül biztosította továbbjutását.

Így a Pókermilliomos döntőjében Rudolf Péter és Debreczeni Zita mellett, egy internetes játékos is egész biztosan helyet foglal majd.

DeluxePóker a Facebook-on

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket: Szavazat (5)

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás