Milyen lappal, honnan játsszunk?

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

A pókerben nem csak a két kezünkbe kapott lap határozza meg, hogyan kell jászanunk. A kártyák mellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az asztalnál éppen hol foglalunk helyet. Milyen lappal, honnan érdemes játszani? Összeállításunkból kiderül.

A pozíció meghatározása
A pókerben pozíciónkat az állandóan vándorló osztógombhoz viszonyítva határozhatjuk meg. Fontos, hogy jó előre észben tartsuk ennek flop előtti és - mivel a flopot követően a beszélők sorrendje némileg megváltozik - utáni vonatkozásait.

Mezősi Tamás

Alapvetően három nagy kategóriát különböztethetünk meg: korai (első), középső és késői (hátsó) pozíciókat. Ezeket az ábrán látható módon különböztetjük meg. Vegyük már most észre, hogy bár flop előtt a kis és nagyvak utolsóként kerül sorra, helyzetük különleges, és általában elég szerencsétlen ahhoz, hogy a késői pozíciók kedvezményezettjeiként kezeljük őket. Látnak ugyan minden előttük végbemenő akciót, de ha nem tudják azonnal, már flop előtt elnyerni a kasszát, a parti végéig pozíción kívül fognak játszani a többi játékossal szemben.
Játéktechnikai jelentősége
A korainál kedvezőbb a középső és annál kedvezőbb a késői. A kategóriákon belül is tehetünk megkülönböztetéseket a “hátrébb" ülők javára, így könnyen észrevehetjük, hogy a D-betűvel jelölt, osztógombnál ülő helyezkedik el a legkedvezőbb pozícióban. Egyes speciális körülmények esetén, már ez a tény is elég lehet a játékban maradásra.

De nézzük meg, miért is van ez így! Akik figyelemesen olvasták az eddigi fejezeteket (lásd kapcsolódó anyagainkat), talán már tudják, hogy ahogy az életben a pénz, úgy a pókerben az információ a válasz a legtöbb kérdésre. Az előttünk akciót végrehajtók adott esetben számtalan információt adnak nekünk. Minél többen vannak, annál több a forrás. Minden egyes előttünk végrehajtott dobás, tartás vagy emelés segít a helyzet kiértékelésében és döntésünk meghozatalában.

Mivel végcélunk a partiban a legjobb lap bemutatása vagy a többiek dobásra kényszerítése, nagyon fontos, hogy helyesen mérjük fel potenciálunkat aktuális helyzetükkel szemben. Ha előttünk mindenki dobott például és már csak a vakok vannak játékban, marginális (nem kiemelkedő, de talán még éppen játszható) lapunk talán elég lehet a kassza elnyerésére, figyelembe véve, hogy kicsi a matematikai valószínűsége, hogy annál az adott kombinációval jobb került a vakok kezébe. Ha néha mégis így lenne, nem probléma, a statisztika megbízható dolog, így ebben a helyzetben, a bank elnyeréséhez betett emelésünk hosszútávon nyereséges játéknak bizonyulhat.

Ha azonban ugyanebben a helyzetben előttünk valaki beszállt, vagy emelt, már joggal feltételezhetjük, hogy kezünk nem a legjobb osztott kombináció, így különösebb veszteség nélkül dobhatunk. Minél korábban kerülünk sorra, annál kevesebb információnk van ellenfeleinkről. Minél kevesebb információnk van ellenfeleinkről annál erősebb kézre van szükségünk a játékhoz.

Ennek értelmében induló követelményeinket is az előttünk végbement akciókhoz mérten határozzuk meg. A későbbiekben a tipikus esetekre tekintettel, négy lehetséges szituáció indulókövetelményeit foguk megvizsgálni.

Rés-elv
A fenti észrevétel alátámasztása, és kiegészítése az úgynevezett rés elv, mely David Sklansky agyából pattant ki. Az elv arra mutat rá, hogy ha partiban előttünk már nyitott valaki, a tét tartásához nekünk erősebb lapokat kell kapnunk annál, amellyel az adott pozícióban a bankot megnyitnánk. Vagyis a nyitáshoz éppen elegendő lap, nem elég a tartáshoz! Így, ha például negyedik beszélőként még éppen nyitnánk lapjainkkal, ha még senki nem szállt be a bankba, kezünket el kell dobnunk, ha valaki mégis beszállna.

Ennek egyik magyarázata a fent is leírtakban rejlik: míg késői pozícióban, a már a rendelkezésünkre álló információk miatt lazábbak az elinduláshoz megfelelő követelményeink, korai pozícióban erős kézre van szükségünk az emeléshez. Az előttünk nyitóról - egyéb tapasztalat híján - általában feltételezhetjük, hogy indulási követelményei valamivel szigorúbbak, mint a sajátjaink.

DeluxePóker a Facebook-on
1. Milyen lappal, honnan játsszunk?
2. Induló lapok

Szerző: Mezősi Tamás Eszközök Betűméret növelése Betűméret csökkentése Cikk küldése e-mailben Betűméret növelése

Értékelje a cikket: Szavazat (4.9)

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma?

Hozzászólások - 0 hozzászólás